1. Fejezet

 Sziasztok drágáim, ahogy ígértem, meg nyitom a mai nappal a blogot. Itt az első fejezet, remélem tetszeni fog :)


1. Fejezet …

- 2 deci vodkanarancs lesz. - közölte magabiztosan mellettem egy ismerős hang, mire a pincér lehajolt a vodkáért.
- kétszer. - vágtam közbe hangosan, mert a zenét túl kellett kiabálnom.
- Tessék? - fordult felém a pultos majd megemelte a szemöldökét.
- Én is 2 deci vodkanarancsot kérek, és a fiatalúr állja - mondtam a pultosnak, bár a mondat végén a srácra néztem.
- Dilek?!? - mosolygott.
- Igen - pirultam el a bárpult előtti szomszédos széken. Talán csak azért nem olvadtam le a székről, mert ezzel a fizika egyik legfontosabb törvényét szegtem volna meg...
- Dilek Gordon, te tényleg itt? - nevetett. Rosszul esett a kérdés, de ha kicsit magamba szállok, valahol jogos. Sosem ültem még a PUBban, de más szórakozó helyre se tettem be a lábam, azaz a bakancsom, mármint...
- Hát öhm... nos… - kerestem a szavakat, majd megláttam egy lánycsapatot, és rájuk böktem - velük jöttem.
Talán a vörös arcom árult el, de én nem akartam feladni.
- Aha. - mosolygott.
- Te kikkel jöttél? - Szegtem neki a kérdést, hátha kellemetlen helyzetbe hozom. Ahogy ma minden; ez sem sikerült.
- A skacokkal szokás szerint itt iszogatunk néhanap meg itt a legjobb a hangulat. - kacsintott rám. A skacok szót nekem azonnal be kellett tudjam azonosítani. - Mellesleg te nem hozzájuk tartozol - vette vissza a hangját.
- Tessék? - néztem értetlenül.
- Nem azokkal a lányokkal jöttél, akik ott nyíltan pettingelnek azzal a nagydarab sráccal - suttogta, de már sokkal közelebb volt; lehelete a fülemet csiklandozta. - viszont komolyan érdekel, hogy kerülsz ide.
Valóban nem velük jöttem, de most mondjam meg neki? Ti hogy mondanátok meg, hogy olyan idióta lerázhatatlan kis csitrik vagytok, akik miatta lógtatok el otthonról, hogy őt lássátok? Szánalmas, nem? Hát a nagy merész bátorságból ennyi jutott.
- Hát, nos... - kezdtem ismét, de Aurél közbeszólt.
- Nem muszáj elmondanod, ha nem akarod. - simította meg a kezem.
HOZZÁM ÉRT, GYEREKEK!! ÉRTETEK MÁR ILYET? Persze most jön, hogy mivel megsimította a karom, akkor meg is fogja puszilni a fejem tetejét, majd a homlokomra ad egy kisebb csókot, majd elkezdünk csókolózni, és mi leszünk az álom pár, és persze szülök neki egy focicsapatnyi fiút, stb... De persze ez mind nem történt meg, mert ez nem egy kicseszett álomvilág! Sőt, a kezemet is azért simította meg, mert libabőrös lett.
- Nyugi - súgta - ne idegeskedj...
Addig fel sem tűnt, hogy az ideg szétvet, és a bakancsommal a pultot koptatom, miközben ujjaimmal a fűzőm madzagját dörzsölöm, ami már amúgy is kezdett tönkremenni.
- Nyugalom, semmi idegeskedés - ismételtem utána, de valahogy most is remegtem.
- Ne parálj pici lány, inkább csatlakozz. Üssük el az időt, bemutatlak Leóéknak.
Ekkor a csuklómnál megragadva kezdett el húzni.

- De… - motyogtam, de már semmit nem számított. A bakancsom automatikusan tiltakozott az akaratomnak. Már meg sem lepődök rajta.

- Hé, Skacok! Leó, Domen, Noel, ő itt Dilek.

- Ő… - jöttem zavarba a sok új impulzustól

- Csak lazíts pici lány, menni fog. – öklözött a vállamba Aurél. ÖKLÖZÖTT, értitek? Egy világ összedőlt bennem basszus! Ez katasztrófa!

- Mármint, sziasztok – fújtam ki a levegőt – Dilek Gordon.

- Te vagy az a Dilek Gordon, akiről Aurél annyit áradozik? – kérdezte egy magas szőke vékony testalkatú srác. - Jajj Noel – nevetett egy a szőkénél fél fejjel alacsonyabb fekete kigyúrt srác. - Igazad van, Domen – kacagott Leó – Aurél nem áradozik Dilekről, hanem isteníti… - Fejezd már be – vágta nyakon Aurél Leót. Ő azonban mintha meg sem hallotta volna. - … Mennyei ódákat és dicshimnuszokat ír a lányhoz – potyogtak már Leó könnyei. - Leó, asszem te többet ittál, mint amennyit kellett volna – nevetett vele Noel. - Ugyan fiam, te nem ittál eleget, nesze egy kis borika – kacsintott Leó, majd a félig kiivott vörösboros kólás poharat felborította. – Ahj, kár a drága borikáért… - Most pedig Leó szépen hazamegy – bólogatott Noel. - De előbb iszik egy jót a a-a c-ccc-cccimbikkel, mert ő sz-sz-sz-szinglinek is roha..roha…ro..rohadtul jól érzi magát… - kiabálta Leó – A következő kört én állom. - Mondom most hazamegyünk – fogta meg a gallérját, és már húzta is kifele a PUBból Noel. Én meg persze csak pislogtam, mint a jól lakott óvodás, és nem tudtam, hogy ki kivel van. - Nyugi van, Gordon, Lena miatt van kiakadva, mert kidobta – mentegetőzött Domen. - Gordon? – emeltem meg a szemöldököm. - Mi jön ezután, Gordonka? - Csak ahogy a kishölgy parancsolja – színlelt egy kis udvariasságot, miközben a szavakat kiejtve meghajolt. Erre pukedliztem, mint egy Madamka, majd komolyra fordítottam a szót. - Nagyszerű. Akkor Dilek. 5 betű, nem hosszú, nem bonyolult, nem kell túl ragozni. - Értettem Gordonka – nevetett Aurél. Kedvem lett volna bepancsolni neki, de túl helyes volt ahhoz. Ehelyett elvicceltem a dolgot; ahogy teszek mindig ha cinkes szituba vagyok. - Görcsbe rándult a kezem – mondtam lekonyított szájjal, majd a kezemet felemeltem és a középső ujjamat kitartottam neki-, mintegy a nemzetközi kézjelet imitálva neki, csak hogy világos legyen. Aurél szemei felragyogtak és széles mosolyra húzódott a szája. - Naaa, csak a középső ujját mutatta, és nem a combocskáit rakta szét – nevetett Domen. Elpirultam. Elég rendesen. Aurél meghúzta a vodkanarancsát sôt, az enyémet is ô itta meg majd tekintetét Domenébe fúrta, mintha valami számomra érthetetlen nyelven beszéltek volna. - Fogadjunk? - emelte meg a szemöldökét Aurél. - Mi a tét? - mosolygott Domen - 2 Royal vodka. Nagy kiszerelés. - Húzza a pénz a zsebed, Thombson? - Aurél te fafejű. A tét magas, mert én nyerek. - Mennyi idő? Két év? - 4 nap. De lassan sír az ágya Dilek után így hazakísérem. - Nem ám a lába közé nyúlni - nevetett Domen. - Ha akarom, megrakom a pulton, itt és most. - sziszegte Aurél. Nálam itt szakadt el a cérna. Ebben a pillanatban fordultam el és indultam a pulthoz a táskámért. Gyorsan a vállamra kaptam és már ki is léptem a kocsmából. Furcsa volt elhagyni az állott olcsó sör és cigarettafüst keverékeként létrejött szagot, de a friss levegő nagyon jól esett. A hozzá testvérként társuló hideg annál kevésbé. Mi sem természetesebb; nem a szomszéd utcában lakom. Elindultam valamerre – és most nem számított az irány -, mert a bakancsom vitt. Lassan lépdeltem a járdaszigeten minden lépést átfontolva. A jobb oldalon egy lóherét pillantottam meg, és bár nem vagyok babonás, mégis leguggoltam a négylevelűért. Egyik pillanatról a másikra hullott rám valami meleg vászon, amit fél perc késéssel azonosítottam. Amikor felálltam, Aurél Thombson állt előttem - bár az időjáráshoz képest elég lezseren öltözve. Haja kószán állt, szemeiben még az alkohol tetszett vissza. A vászon zakója jelenleg az én felsőtestem melegítette, de ha ezzel az a célja, hogy "megrakjon", akkor rossz helyen jár. Csak álltunk egymással szemben és tekintetünket a másikéba fúrtuk. Én nem mozdultam. Ő jött oda hozzám, és magához ölelt. Nagyon el volt keseredve. Félve viszonoztam az ölelését, mert féltem, hogy ha megérintem, akkor eltűnik. Mint valami álomban. De ez túl szomorú volt ahhoz, hogy egy Aurélről szóló álom legyen. A fejemet a mellkasának döntöttem, ő pedig megpuszilta a homlokom. A Vodkanarancs összetéveszthetetlenül érződött rajta. Részeg. Valószínű csak ezért - gondoltam. A gondolattól rossz közérzetem lett, és egy makacs könnycsepp árult el. Aurél kezei a derekamra csúsztak, majd mélyen a szemembe nézett. Nem kérdezett semmit, csak lehunyta a szemét, és megcsókolt. A szemöldököm az égbe ugrott a meglepetéstől, de - félve ugyan - viszonoztam. Aurél még közelebb húzott magához, kezei a fenekemhez csúsztak. Nem tudom, hogy a csókjában volt-e valami, de meg akartam ragadni a perc örömét.

Köszönetnyilvánítás, nyitás

Sziasztok drágáim, üdv a blogomon! A történetből egy kis ízelítőt már "Az én történetem" címszó alatt olvashattok :) A blogot szerintem 2015. február elsejével nyitom meg hivatalosan. Remélem, hogy a sok munkámnak eredménye lesz, és elnyeri a tetszéseteket :) Kérlek titeket, hogy legyetek türelemmel, mert ez az első blogom, de igyekszem minél jobban megcsinálni :)
Minden fontosabb kérdést megválaszoltam az "információ" menüpontban.
Tiszteletteljes köszönetet kell azonban mondjak Amnesia Simon -nak, hogy segített elindítani a blogom. Ezúton is millió köszönet! :*